Nos, a három (three, trzy, trois, tre) az már egy szép életkor. Három évesen egy gyerek már jár, beszél, szobatiszta – sőt óvodába készül. A fent említett fesztivál is kiscsoportos korba lépett, de szögezzük is le gyorsan: „egyetemista” színvonalon megrendezve.

Olyan szervezés indult még 2009-ben Erdőbényén, ami ritka ma Magyarországon, pláne ha tudjuk, hogy a „nemzetközi helyzet egyre fokozódik” és „csapásokat adunk és csapásokat kapunk”. Igaz manapság ez a harc nem a Kelet és Nyugat szembenállásáról szól, hanem a kapitalista világ bújáról és bajáról, s az is szomorú tény, hogy inkább csak csapásokat kapunk, mintsem adunk. Szóval egy ilyen időszakban fesztivált szervezni nem könnyű. Pénz nincs, szponzorok pláne nincsenek – egyébként is miért adjon egy eldugott kis falucskának pénzt a Zempléni hegység dombjai közt? – tehetné fel a kérdést a szponzor Önmagának.

Ezért a fesztivál legfontosabb erénye az összefogás a környéken lévő borászok között, akik társadalmi elhelyezkedésük és az abból fakadó kapcsolataik révén próbálják eladni Önmagukat. Mert erről szól az egész: gyertek ide, szervezünk nektek egy jó kis bulit közösen. Jöhettek gyerekkel is, mert rájuk is gondolunk. Csak annyit kérünk Tőletek, kóstoljátok meg borainkat, egyetek mellé finom falatokat - s ha boraink ízlenek vegyetek belőle és emlékezzetek rá, hogy a hipermarketek boros polcain is túl van még élet. Nem is akármilyen!

Jómagam inkább sörös vagyok, de a jó bor szeretetét Erdőbényének és az ottani borászoknak köszönhetem. Megfigyelni, hogy egy adott bor milyen illatanyagokkal rendelkezik majd a zamatokat érezni a szádban és ezekre odafigyelve élvezni a bort – kicsit olyan, mint egy gyorsított film: a tavaszi rügyezéstől kezdődően, a kapálás, a metszés, a szüretelés, a hordóban érlelés, a palackozás, s a legvégén a korty ami lejut a torkodon: lepereg a film előtted. S hogy mit érzel abban a pillanatban? Az előtted álló „borász életének” az ízét. Benne van minden: ha jól csinálta az is, ha elrontotta az is.

Szóval remek borok, fenséges ételek. Tényleg ha már ételek. Idén az Anyukám Mondta Étterem következett a tesztben: „Porchetta kemencében sült zsemlében”. Vettem egyet, gyerekeknek pedig pizzát – mondván hogy úgysem eszik meg a malacsültet úgy egyben. Nagyot kellett tévednem! Az első szendvicsnek a felét ők falták fel – úgyhogy megint állhattam sorba, de megérte: Isteni, sőt mennyei volt! A bodzakrémről már nem is beszélve.

Az idei évben elég nagy volt a külföldiek, azon belül is a lengyelek aránya. (Találkoztam szlovákokkal, németekkel sőt még egy olasz csoport is bóklászott Erdőbénye főutcáján boros poharakat tartva a kezükben). A lengyel borszeretők magas aránya nem véletlen: a fesztivál időpont választása direkt egybe esett egy közeli lengyel nemzeti ünnephez. A magyar piac kicsi, minőségi bort eladni és piacot szerezni nehéz itthon. Ezért is tartom jó ötletnek ezt a kezdeményezést, próbálkozást.

Miközben sétáltam és szemléltem az embereket Erdőbénye utcáin, egy érdekes beszélgetés ütötte meg a fülemet: próbálták összehasonlítani ezt a fesztivált a kapolcsival. Őszintén minek? Ez sajnos tipikus magyar szokás: az jobb ennél, vagy ez jobb azért mert... Inkább örüljünk neki, hogy újabb lehetőség van a kikapcsolódásra, a pihenésre ne adj isten a kapcsolatok építésére, üzletszerzésre. Tényleg, 2009 előtt hányan tudták, hogy létezik egy kis falú Magyarországon, amit Erdőbényének hívnak és tevékenykedik ott nagyjából 12-15 borász? Nem sokan…

Szóval isten tartsa meg a jó szokásukat, készítsenek továbbra is finom borokat és továbbra is fogjanak össze, hogy három év múlva megint írhassak a fesztiválról, amikor majd iskoláskorba lép.

Borászatok ahol kóstoltam (idén):

• Ábrahám pince
• Illés pince
• Vayi pince
• Karádi és Berger pince

• Őskaján (2009-ben)
• Ízbolygó (2010-ben)
• Anyukám Mondta Étterem (idén)