Van mááásik!

"Most élsz, most vigyázz, hogy jól csináld, mert a legapróbb hibád megbosszulja önmagát. "

Facebook

Twitter

Friss topikok

2011.02.10. 10:30 Van Mááásik

Az óvodai VV fan club

Fiaimat mindig megpróbálom a lehető legjobb módon nevelni, az atyai hagyományokat követve, saját apámtól tanult intelmeket figyelembe véve. Tudom jól: evvel minden szülő így van, mindenki azt gondolja magáról, hogy ő a legjobb és az ő nevelési stílusában nincs hiba. Szóval visszatérve az intelmekre a TV és a gyerekek kapcsolatát is megpróbálom egy olyan határmezsgyén mozgatni, ahol senki nem sérül: se a gyerek, se az én atyai szigorom. Ha hétvégén például korán felkelnek, és anya-apa még pihenni szeretne, akkor bizony megengedem, hogy halkan menjen a jim-jam tv, vagy olyan mese, mely nem „káros”. Aztán TV kikapcsol. Hétvégén szoktak még egyik nap „nagy mese” filmnézésben részesülni – természetesen itt is inkább az „értelmes” – Szaffi, Vuk, Magyar népmesék, Süsü, stb – filmek kerülnek előtérbe.

Hét közben este pedig az esti mese. Ha éppenséggel nem valami fontos történik a Való Világ nevű műsorban. Mert anya szereti. Persze a poszt nem ellene irányul, hiszen még több millióan nézik ezt a műsort – hiszen megy. Ha nem nézné senki, akkor nem menne. (Egyébként is a „VV szerű” műsorokról külön lehetne írni, de ezt már sokan sok helyütt megtették helyettem.) Na szóval, hogy visszatérjek a témához, ha anya nézi a VV-t, akkor mi szépen játszunk, olvasgatunk, vagy épp valamilyen foglalkozáson vagyunk. Az elmúlt három hónapban a VV-ről mindig elmondtam apai véleményemet nagyobbik fiamnak – mintegy súlykolva az igazamat:
 
Fiam, a VV egy buta műsor. Nem szabad nézni, mert nem okosodunk tőle. És a többi, és a többi…
 
Ez működött is, „büszke voltam” magamra, hogy egy újabb –mondjuk ki őszintén – „szenny” műsornak a térnyerését visszatámadtam. (Röhejes, de hát egy ötéves gyerekről beszélünk!) Szóval telt-múlt az idő, a napokban az óvodából hazaérve, szokásos beszélgetésünket folytattam fiammal, és valahogy a VV-re esett a szó. Mit mondott erre a fiam:
- Apa, a valóvilág jó műsor!
Még mosolyogott is mellé. Az atyaúristenit, mi történik itt – gondoltam magamban – az anyai nevelés rést ütött az apai nevelésen? Hirtelen megszólalni sem tudtam.
- Mi-mi, ezt honnét hallottad? De hát a VV egy buta műsor, nemde? – próbálkoztam erőtlenül.
- Nem apa! Nem. A VV jó műsor – válaszolta még főlényesebben, s a mosoly még jobban kerekedett a szája szélén, látván hogy legyőzte apát. Az apai tekintély a sárban hevert.
- De akkor ki mondta ez neked? – próbálkoztam újra.
- Hát, Ákos az óvodában! – válaszolta büszkén.
Megnyugodtam!
- Jaj, Ákos! Hahaha. Tudod jól, hogy egy olyan kisfiú, aki sokszor szeret füllenteni, sokszor csak úgy mondd dolgokat, hogy viccelődjön. Biztos, ezt is csak ugratásból mondta! Hidd el nekem a VV egy "buta" műsor – mondtam megkönnyebbülve, ismerve Ákost.
- De neeeem apa! Vera, Kati, Attila és Gábor is azt mondta, hogy a VV jó műsor. Bizony!
 
Kész voltam. Legyőzött. Nincs ellenvetés. Az óvodai VV fan club legyűrte fiamat, s most már ő is ezen virtuális közösség tagja. Elgondolkoztam, hogy bent az óvodában idővel majd megalakul az Olivér fan club és a Béci fan club. Majd jól összevesznek, hogy biztos az Olivér jól beolvasott a Bécinek és jól ki fogja ejteni a kiszavazó showban szombaton. Szombat este pedig ott nyomkodják majd a játék mobil telefonjukat, virtuális SMS-t küldve kedvenceiknek.
Persze az is szöget ütött a fejembe, hogy vajon azon gyerekek szülei, akik most hatottak a fiamra, vajon engedik-e gyermekeiknek, hogy nézzék ezt az álságos műsort. Mert ha így van, akkor nagy a baj – de ez már más társadalomtudományi kategóriába tartozik - foglalkozzanak ott vele.
 
Szóval gondolkoztam mit is válaszoljak, de inkább meghagytam a tudatban – minek ellenkezzek vele – maradjon csak ezen kis közösség tagja – majd idővel úgyis is rájön mi az érték s mi nem az.
Beszélgetésünk után, mikor elkezdődött a VV, szépen átmentünk a másik szobába, s olvastam nekik a Mazsola és Tádé meséiből, melyet nagy örömmel halgattak, mert kiderült számukra, hogy a sokszor általam használt "Manófalvi Manó" ebben a mesében szerepel.
 
S ez a lényeg!



 

29 komment · 1 trackback

Címkék: tv ovoda való világ fan club gyerek nevelés


A bejegyzés trackback címe:

https://vanmasik.blog.hu/api/trackback/id/tr602651155

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: VV4: Zsuzsi Playboy werkfotói 2011.02.10. 18:34:39

A műsor még javában tart, de a villából kikerült lányok az elődeikhez hasonlóan már elkezdték a vetkőző karriert. Zsuzsi, aki korábban a szopás tudományában jeleskedett, pl. a Playboy-nál járt:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Danny89 2011.02.10. 16:49:42

Nem hiszem el, hogy csak úgy lehet nézettséget produkálni, hogy közben értéket nem közvetít a műsor. Simán meg lehetne oldani azt, h az ilyen formátumú műsoron keresztül egy kis kultúrát, normális értékrendet csepegtessenek, de nagy részt ez nem működik. Ebben az emberek a hibásak, hiszen mennyi idióta van, aki azért kedvel egy szereplőt, mert az kiszúr, átver mindenkit, úgymond show-t produkál...a fiatal nemzedék meg azt veszi át ebből, hogy akkor lesz ő is fsza gyerek, ha ugyanezt műveli. Néha nem értem az emberi gondolkodásmódot.

Danny89 2011.02.10. 16:51:55

Nem hiszem el, hogy csak úgy lehet nézettséget produkálni, hogy közben értéket nem közvetít a műsor. Simán meg lehetne oldani azt, h az ilyen formátumú műsoron keresztül egy kis kultúrát, normális értékrendet csepegtessenek, de nagy részt ez nem működik. Ebben az emberek a hibásak, hiszen mennyi idióta van, aki azért kedvel egy szereplőt, mert az kiszúr, átver mindenkit, úgymond showt produkál...a fiatal nemzedék meg azt veszi át ebből, hogy akkor lesz ő is kemény gyerek, ha ugyanezt műveli. Néha nem értem az emberi gondolkodásmódot.

picikisköcsög 2011.02.10. 17:18:40

Aha, értékközvetítés!Miért is nincs már milliomos, széf, 40millás (bár az utóbbi kettő elég hányás volt)? MErt az értéket közvetített, de amikor valaki kiesik azzal, hogy pl. MO-nak hány megyéje van, akkor megérthető, hogy az a műsor a nézetebb, ami leghosszabb f@szokat, legnagyobb qrvákat és hadd ne soroljam mit vonultatja fel.

is 2011.02.10. 17:21:19

Minden szep es jo, de gy dologra felhivnam a fiigyelmed: a gyerekedet nem magadnak neveled, a te, 20-30 evvel korabbi vilagodra, a te korosztalyodra. hanem az o sajat vilagara, es sajat korosztalyara.

A vilag annyira felgyorsult, hogy ma mar senki nem elhet ugy, mint a szulei - irtak 1833(!)-ban egy amerikai ujsagban. Azota ujabb 200 evig gyorsult a fejlodes. En magam mar egyszer ledobtam az eletformam es lehet, hogy meg egyszer vedlenem kell az eletemben. Egy eleten belul vagyok harom generacio. A gyerekem mar lehet, hogy nem egy de ket eletstilussal odebb el. Es ot arra az eletre kell felkeszitenem, nem az en kettovel korabbi eletemre.

Nakedape 2011.02.10. 17:24:40

csak annyit:
hajrá Neked! :) (posztoló)

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.02.10. 17:29:58

És ha azt tanítod, hogy a VV egy buta műsor,
az anyu meg mindig nézi a tévét,
akkor
azt tanítod, hogy anyu egy buta ?

Biztos, hogy ez nálatok a családi hagyomány ?
Anyátokat butának nézni ?

Ez tuti jófelé vezet ?

SlafRock · http://holdontul.wordpress.com/ 2011.02.10. 17:42:28

@is: És a VV a megfelelő formátum erre?:))

fourgee 2011.02.10. 17:42:37

@simonmondja.: Képzelj el egy totál besavanyodott embert, aki semmin nem tud nevetni. Néz egy standup comedy-t a TV-ben. A műsor az nagyon humoros, vicces. Na most akkor ő is vicces ember lesz? Nem. Aki "buta" műsort néz, az sem lesz buta.

Ha a gyerek már összekombinálta volna a kettőt, ahogy te teszed, hogy anyu buta mert buta műsort néz, akkor a posztoló valószínűleg mást mondana róla a gyerekének hogy miért ne nézze.

SlafRock · http://holdontul.wordpress.com/ 2011.02.10. 17:43:59

@simonmondja.: Ez tényleg érdekes felvetés!:) Gyerekekkel való együttélés első szabálya: nem minősítünk!

KolompárRómeó 2011.02.10. 17:45:44

Mi a fenének BÁRMIT is nézni a tv-ben? Sz@r az összes. Kikapcsolni, beszélgetni, játszani, elmenni, beülni valahova.

Miért kell erőltetni ez a sok szennyt?

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2011.02.10. 17:49:59

„Fiam, a VV egy buta műsor. Nem szabad nézni, mert nem okosodunk tőle. És a többi, és a többi…”

Szerintem ez nem jó hozzáállás, mert a gyerek csak kíváncsi lesz. Már csak a tiltottgyümölcs-érzés izgalmassá teszi, pedig ha leülne és nézné, 10 perc után saját maga kérdezné meg, hogy "apa, ebben most mi a jó? Nem lehetne inkább süsü?" :)

KürtiT (Tromb74) 2011.02.10. 17:57:09

Hááát, talán anyunak se kellene néznie, úgy talán hitelesebb lenne a nevelés :)
Egyébként nehéz elképzelni, hogy egy ovist lekötne a VV. Ez inkább a kicsit nagyobbakra lehet veszélyes.

exter69 · http://sexopoly.tarhely.biz 2011.02.10. 18:14:47

Mindenféle bántás nélkül, de anyu két kisgyerek mellett nap közben VV-t néz? Hát had ne írjam le a véleményem, mert nem célom bántani, de ez normális dolog?

Nem azt mondom, hogy egy nőnek egész nap a házzal meg a neveléssel kell foglalkozni, meg persze neki is jár a pihenés, kikapcsolódás, normális élet, de az milyen már, hogy a kisgyerekek meg az apu elmegy mesét olvasni, hogy anyu egyedül tévézhessen, és nézhesse egyedül a valóvilágot?

Csak nekem fura ez?

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.02.10. 18:15:29

@fourgee:

A gyerek kiszúrja, hogy anyu nem hallgat apura.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.02.10. 18:17:56

@SlafRock:

Nem minősítjük anyut !

Még ennyit sem tudsz?

zellerlevél 2011.02.10. 18:19:15

És még csak öt éves, kikapcsolhatod a tévét, és nem nézi (nem úgy, mint az ovistársai, részvétem nekik a meggondolatlan szüleik miatt).

Ha majd kamasz lesz, és a legjobban szeretne "beilleszkedni" azok közé, akiknek a szülei nem úgy gondolkodtak anno, mint a cikk írója, akkor már csak reménykedhetsz benne, hogy valami csak ragadt rá abból, amit öt éves korában próbáltál elmondani.

tomlaker 2011.02.10. 18:38:00

nálunk az oviban van olyan szülő, aki büszke rá, hogy 5 éves csemetéje májámi helyszínelőket néz, és simán tudja ki a gyílkos, ráadásul szerinte képes elválasztani a filmet a valóságtól...
aha...

paráznabillegető 2011.02.10. 18:38:22

na és?
emlékszem, tán 80ban a slágermozi az öld meg a sógunt volt. a páran látták az oviból, nem értette senki, de csuda volt, hogy repkedtek a nindzsák a fákon.
szanaszéjjel nindzsáztunk mindenkit az udvaron! híjá! kíjá! dzsí!
délután meg alvás.

aztán mégis felnőttem...

paráznabillegető 2011.02.10. 18:40:40

@paráznabillegető: ja igen, szerencsére fa nem volt az oviban, mert akkor röpködtünk is volna róla. így csak akrobatikáztunk egymás nyakából... :)

Globetrotter2014 2011.02.10. 18:51:08

Annak idején az oviban mekkora Star Wars fan klubbunk volt, különszekciókkal Vödörre meg Lúkra . Pedig egyikünk sem látta még akkor...

is 2011.02.10. 18:59:08

@SlafRock: amikor te voltal fiatal a te cuccaidat sem tartottak jonak a szuleid. javaslok mondjuk olyan filmeket mint az Extazis 7-10-ig (www.youtube.com/watch?v=do934yksnCU). a VV nyilvan senkit nem tolt el orommel, es nyilvan tamogatni nem kell. de ha anya meg az esti meset is felrelokve nezi (fontosabb a sajat szorakozasa, mint a gyereke), akkor ott simonmondjanak igaza van: valami nem kerek.

selyemhegedu 2011.02.10. 19:31:04

A gyerekeim egyaltalan nem neznek TV-t (eloben, meset szamitogeprol vagy dvdrol termeszetesen igen), megis a fiamnak a pokember a kedvence.

Fogalma sincs rola hogy mi az, de az oviban azt mondtak hogy az a kiraly, hat akkor szereti.

Ez van.

SlafRock · http://holdontul.wordpress.com/ 2011.02.10. 19:34:48

@is: kb, én is ezt mondtam, csak félreérhető volt a központozás!:)

szubjektiv 2011.02.10. 19:35:29

Ez nevetséges, ha egy műsort ostobának tartunk, akkor nem nézzük.
A gyereknek ebből az jön le, hogy a szüleivel valami nagyon nem stimmel, ha apu butázza a műsort, anyu meg akkora rajongója, hogy magára kell hagyni, hogy nézhesse.
Én nem engedem a gyerekeimnek nézni a műsort, pedig az osztályban ugye mindenki nézi És én sem nézem. Nem nagy dolog, ha fizetnének sem nézném.

Totó Háber · http://nyero.blog.hu/ 2011.02.10. 20:00:29

Skacok, lányok!
Mondjátok már meg, mi a gond a Való Világgal? Mennyivel rosszabb, mint a sok bugyuta sorozat, film, műsor?

zellerlevél 2011.02.10. 20:10:41

@szubjektiv:

Ez bizonyos életkorban nekünk bevált, mondjuk 10 éves korig. De sajnos akkor még nem alakul ki a stabil értékrend, viszont a környezet hatása hirtelen sokkal erőteljesebb lesz.

Kürüsüly 2011.02.10. 20:18:22

@Totó Háber:

csak azt tudom elmondani, hogy nekem mi a bajom vele:
fogtak néhány olyan embertípust aki az igazi világban is gyűlölök.Primitívek, tanulatlanok, érzelmileg és értelmileg is alulteljesítenek.Majd ezeket a társadalom szemetét képzett szakemberek hergelik, hogy kiadjanak magukból minden mocskot ami csak a rövid és gusztustalan életük során magukba szívtak.

ha hanyatt fekszem az ágyon és a bámulom a plafont akkor is hasznosabban töltöttem az időmet mint a vv-vel.
És van tévém, nézem is, és nem csak a spetrumot, de ezt elvből nem nézem.
Amit írtam meg onnan tudom, hogy kénytelen voltam belenézni hogy véleményt tudjak alkotni róla.

selyemhegedu 2011.02.10. 20:52:03

@Totó Háber: fogalmam sincs. bugyuta musorokat es sorozatokat sem szoktunk nezni :)
süti beállítások módosítása